Bea történetei a múltból

Néha sokat képzel az ember magáról

A hétvégén hallottam ezt a történetet.

Jég verte el a dobrai határt, s benne természetesen a szőlőhegyet is. Egy ember kinn volt a jégverés idején a szőlőföldön és a kabátjával betakart egy tőke szőlőt. Beért a termés, s a tőke szőlőről lett neki 3 liter bora. Beletette egy üvegbe.

Egy este a komája jött hozzá látogatóba. Elővette a féltve őrzött üveget, benne a borral. Azt mondja a komájának: "Gyere, kóstold meg a boromat. Ezt az Isten kezéből vettem ki."

Ahogy kimondta, kiesett az üveg a kezéből a földre, eltört, s a bor kiömlött.

Azt mondja a koma: "Látod, látod, ezt meg az Isten vette ki a te kezedből!"

Ez magának nem elég?

Temetéshez készülődtem, egy idősebb nőt kellett temetni és éppen vártam a családból valakit, aki majd bővebb felvilágosítást ad az elhunyt életével kapcsolatban.

Pechemre az elhunyt férjét küldték a papírokkal, vagyis csak az elhalálozási papírral. Nehezen értekeztünk, mert rosszul hallott kicsit, vagyis süket volt, mint a föld.

Magyarázom neki, hogy kellene búcsúztató. Inti, hogy meglesz. Mondom tovább, hogy kellene valami a halott életéről. Azt kérdi: "Mit mondjak?" Mondom: "Pár szót a feleségéről".

Ilyenkor ki szoktam kérdezni azt a családtagot, akit küldenek. Néha nem is az a legfontosabb, mit mond, hanem ahogy beszél az elköltözött felelségről, anyáról, testvérről, attól függ, éppen ki jön éppen bejelenteni a halálozást.

Azt mondja nekem a papa: "Két hetet vót korházba, osztán három hetet ápoltam, oszt meghótt."

Ennyi volt az életrajz. Pedig egy feleség, egy édesanya ha leélt egy életet, csak van valami jó, amit mondani lehet róla. Tovább faggatom az öreget, de csak a vállát húzza.

"Jó asszony vót. Mit mondjak még. Ez magának nem elég?"

Bólintottam. A papa kiment. Dehogynem, gondoltam, nekem elég, csak majd utána ne reklamáljon, hogy a "drága feleségem megérdemelte volna, hogy ez a papné mondjon valamit az életéről is".

 

Ki a magyar?

A történet abból az időből származik, amikor a magyar igazolványokat lehetett kérvényezni. Nem velem esett meg, hanem egy kollégával.

Annak kapcsán jutott eszembe a történet, hogy az Orbán kormány a magyar parlamentben megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Nagyon jól esik nekünk ez a gesztus, csak ennyi évvel Trianon után kicsit nehéz lesz eldönteni, ki a magyar. Már akkor sem volt könnyű, mikor a magyar igazolványt lehetett kérni. Az egyházakon nagy volt a nyomás, mert mi kellett papírt adjunk a híveknek, hogy magyar származásúak.

Egy roma kisebbségi felment a "paphoz", hogy adjon neki papírt, hogy kapjon magyar igazolványt, s majd a gyereke kapja a "magyar pínzt", vagyis az oktatási támogatást. A lelkész elmondta neki, mik a feltételek: szükséges, hogy egyháztag legyen, fizesse az egyházfenntartói járulékot, a felmenők be legyenek vezetve a református anyakönyvbe. A roma kisebbségi nem értett ennyi szakszót és meg is kérdezte: "He?" A lelkész lerövidítette a magyarázatot: az szükséges az igazoláshoz, hogy református magyar legyen az illető.

"Hát akkor béállok magyarnak, tiszteletes úr!"- csillant fel a megmentő gondolat a kisebbségi arcán. 

Ha a magyar igazolvány ennyire vonzott egyeseket, akkor most az állampolgárságért hány akar majd "béállni magyarnak"?

A gondnok kutyája

Kis gyülekezetben mindennek története van. Tudjuk, hogy az egyház az jó téma az esős napokon, de hogy még a gondnok kutyájának is köze legyen az egyházhoz, azt soha sem gondoltam volna.

Ugyanilyen esős napok voltak, mint most. Egyszercsak érkezik a harangozó néni, azzal, hogy nagy hír van a faluban. A gondok szomszédja, XY néni azzal járja a falut, hogy tűrhetetlen, milyen gondnoka van a református egyháznak. Történt ugyanis hogy a kutyáik összeverekedtek a kertben és a gondnok, ahogy szét akarta választani őket az első kezébe akadó szerszámmal, ami történetesen egy villa volt, véletlenül beleszúrt a néni kutyájába, s az "elhalálozott".

A néni szerint azonban másként festett a történet: szörnyű, elképesztő dolog történt, s még azt mondják neki, hogy járjon templomba, mikor a református egyház gondnoka hidegvérrel szíven szúrta a kutyáját. Ilyen emberek közé üljön ő be?

Így tehát még egy kutya-sztoriból sem maradhatott ki a református egyház.

Hogy kínáljuk meg a papot?

Vasárnap este mindig fáradt voltam. Talán nem csoda, hiszen volt, amikor a férjemmel 7 gyülekezetet pásztoroltunk.

Egy család meghívott vacsorára. Nem mindig tudtam ilyenkor már eldönteni, hogy fáradtabb vagyok, vagy éhesebb, így nem ettem sokat, pedig finom volt a vacsora.

Az a mondás járja, hogy a papot kínálni kell, mert a többinek úgyis van esze magához, de bármennyire is kínáltak, már nem tudtam többet enni. Még maradt a tálban egy kevés, s a háziasszony megszólalt kedvesen:

"Egyen tiszteletes asszony, a többit úgyis a kutya eszi meg!"

Nem akart ő semmi rosszat mondani, én mégis sokáig szórakoztam rajta. Ha én nem eszem meg, másnak már úgysem kell, talán a kutyának még jó lesz.

Jó étvágyat!

Még egy WC-nek is van története

Az első gyülekezet az olyan, mint az első szerelem. Nem lehet elfelejteni. Voltak szép napok, nehéz napok és sok mulatságos történet.

Íme az egyik: miután elkészült a benti WC a parókián, azért a kintit, a kertben megtartottuk. Vendégek érkeztek hozzánk egy alkalommal, egy kollégám, aki szintén falun nőtt fel és ő a kinti WC-t szerette használni, úgyhogy reggel, néhány újsággal felszerelkezve kiindult a kerti budiba. Nem telt el néhány perc jön vissza meglepett arccal:

"Ti tudjátok, hogy ellopták a WC-teket?"

Mint kiderült, a szomszédnak nem volt fája, s előző este eltüzelte a kinti budink egyik falát. Korhadt volt, könnyen tört, jól használható volt és a másik szomszédból lopott tyúk remekül megfőtt rajta.

Még az is lehet, hogy mi jártunk jól, mert nekünk legalább a tyúkunk megmaradt.

 

Kinek jár a nyugdíj?

...

Egyik előző gyülekezetem nagy port kavart története ez.

A harangozó néninek haldoklott az anyósa. Kórházban volt a mama, s a kezelőorvos közölte a családdal, hogy mindent megtettek érte, de nem tudnak segíteni rajta.

A család hazament, s elkezdett takarítani, hogy ha hazahozzák, legyen rend a drága mama lakásán. Éppen nyugdíjosztás napja volt, a postással pedig haragban voltak néhány régebbi félreértés miatt. A postás bement a házba, s látta, hogy takarítanak, de nincs otthon a mama, úgyhogy indult is tovább. A család kérte, hogy adja ki nekik a nyugdíjat, mert ugye nagybeteg a néni, s minden lej számít ilyenkor, de a postás hajthatatlan volt, hogy csak személyesen adhatja át.

A család könyörgőre fogta és még azt is felajánlották, hogy beviszik a korházba a postást, hogy ott személyesen átadhassa. A postás megkérdezte, hogy magánál van-e a nyugdíjra jogosult, de a család közölte vele, hogy sajnos nincs.

"Akkor, ha meghal, kivehetik majd a nyugdíjat Szatmáron"- mondta s ezzel elviharzott.

A család értetlenül állt: az élő nem kaphat nyugdíjat, de a halott igen?

...

Vallásóra

...

Néha meglepődöm, mennyire tudják keverni a gyerekek az ünnepeket.

Rövid történet: áldozócsütörtökről beszélgettünk a vallásórán. Mivel van iskolai vallásoktatás, ahol minden évben átismétlik az ünnepeket, lazábbra akartam venni és kérdésekkel akartam átismételni a történetet.

Kérdeztem, válaszoltak, s láttam, az egyik gyerek nem túl aktív.

Feltettem egy alapvető kérdést neki, melyet úgy gondoltam, még ő is meg tud válaszolni: Hogyan ment Jézus a mennybe? Kapásból jött a válasz: szamárháton.

Rájöttem, hogy teljesen homályos a tudása, mert a szamárhát az virágvasárnaphoz kötődik (a gyengébbek kedvéért).

 

Hová konfirmálunk?

Konfirmáció kapcsán jutott eszembe a következő történet arra gondolva, hogy a fiataljaink konfirmáció után egyre kevesebbet jönnek templomba és egyre kevésbé veszik ki a részüket az egyházi munkából.

Azt szoktuk tréfásan megjegyezni, hogy a fiataljaink nem belekonfirmálnak az egyházba, hanem kikonfirmálnak onnan.

Jöjjön tehát a történet: néhány évvel ezelőtt miután megvolt az ifjak konfirmációja, elkezdődött a fényképezkedés. Odahozta az egyik anyuka a frissen lekonfirmált gyerekét, s a következőket mondta neki: "állj oda a tiszteletes úr mellé, fényképezzelek le vele. Úgyse igen jössz te többet templomba."

A fényképezés megtörtént. Ordítani tudtam volna. Mit várjak a gyerektől, ezek után, ha otthon ilyen tanítást kap. Hogyan lehet két év munkáját egyetlen mondattal nevetségessé tenni?

Azóta sokszor figyelem, tényleg nem sokszor található meg a templomban, s az anyuka még ritkábban.

 

Minden lelkész lop?

Pályám során, lelkésznő lévén, néha hátránnyal indulok férfi-lelkésztársaimhoz képest. Sokan nem akarják elhinni, hogy egy nő is jól prédikálhat, s nem muszály neki a fakanál mellett maradni.

Jöjjön a történet: előző gyülekezetemben, miután 40 kilósan kivívtam magamnak a megbecsülést, egy valamire voltam a legbüszkébb: a becsületemre, hogy bármit mondjanak a papokról, én hűséggel kezelem az egyház vagyonát.

Aztán rájöttem, hogy hiába, rágalmazni tudnak ártatlanul is.

Íme a történet: éppen istentiszteletre készülődtem, amikor valaki hozta a hírt, hogy kinn a templom előtt egyik hívem a presbitereket győzködi, hogy a főgondnokkal együtt egy egyházi földet átjátszottunk valakinek. Zaklatottan mentem a szószékre, de szó nélkül hagytam. Másik vasárnap ismét lázított az illető az istentisztelet előtt azzal, hogy neki bizonyítékai is vannak. Az irodába hozzám persze nem jött be. Általában nem szoktam pletykákra reagálni, de ettől a történettől felforrt a vérem és kijelentettem a szószékről aznap (mivel tudtam, hogy ártatlan vagyok), hogy ha valaki rágalmaz engem, bizonyítsa is be. Ha be tudja bizonyítani, én nem kérek magam ellen vizsgálatot, hanem aznap leteszem a palástot, mert azt jelenti, megszegtem az eskümet.

Néhány nap múlva a lázító hívem jelentkezett és elmondta, hogy a telekkönyvnél volt és ott a nyílvántartásban látta, hogy a köves út mellett eladtunk egy darab földet.

Továbbra sem értettem. Megkérdeztem a gondnokomat, kiderült, hogy a köves út mellett nincs is az egyháznak földje.

Nyomozásba kezdtem, mivel a lelkészi becsületemet senki sem védte, kénytelen voltam magam utána járni. Elmentem a telekkönyvhöz, kikértem azt a nyílvántartást, amit a hívem látott (emlékeztek rá, már ott is cirkuszt csapott), s néhány perc múlva még a könnyem is folyt a nevetéstől. Azelőtt egy pár hónappal visszakapott az egyház egy ingatlant, s szorgalmas lévén, be is telekkönyveztettem. A telekkönyvbe pedig megjelent a beírás: Parohia Reformata XXXXXX, Eparhia de pe langa Piatra Craiului (Királyhágómelléki ref. egyházkerület). Így lett egy telekkönyveztetésből (az egyházkerület megjelölésével) köves út menti föld eladása. (Piatra Craiului=köves út, szerinte)

Természetesen tisztáztam az illetővel. Csak néhány hétig voltam tolvaj pap. De ha nem jövök rá, ha nem nyomozok? Mindenki napirendre tért volna fölötte, ez sem különb a deákné vásznánál.

Minden lelkész lop? Vagy csak nincs aki megvédjen? Mindig be lehet bizonyítani az ártatlanságot? Érdekli a híveket az igazság?

Magam sem tudom rá a választ.

Oldal: Tanulságos történetek
A Dobrai Református Egyház honlapja - © 2008 - 2024 - dobra.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat